Tag Archive for: fejleszd a lábad

A láb funkciója. A láb érzékelése.

Mi is a láb funkciója?

  1. érzékelés: információgyűjtés a környezetünkről
  2. adaptáció: a különböző felületekhez való alkalmazkodás képessége
  3. stabilitás, mobilitás: becsapódási erő elnyelés és átalakítás
  4. helyváltoztatás: járás, azaz eljussunk ahová csak akarunk

A sorrendet én alkottam aszerint, hogyan szeretnék végighaladni az egyes témákon, de ez nem jelent fontossági sorrendet. Lényeges tudni, hogy a fenti 4 pontban említett funkció mind egyszerre valósul meg például egy lépés során. Előfordul azonban, hogy egyes elemekkel probléma van, ezért most szétszedjük egy kicsit ezt a komplex folyamatot és részenként fogunk foglalkozni vele.

Pontosabban a fenti 4 ponton foglak végigvezetni ezen szempontok szerint:

-mi ronthatja,

-mi javíthatja.

Itt még azt a nagyon lényeges tényt szeretném megjegyezni, hogy egy lábprobléma szinte mindig egy globális, azaz a test más részeit is érintő probléma.

Ebben a bejegyzésben a lábunk érzékelésével foglalkozunk.

A lábunk érzékel

 

Talpunkon több mint 200 ezer idegvégződés található. Ha az érzékelés meg tud valósulni, akkor a lábunkon keresztül információt gyűjtünk a felületről, amin áthaladunk. Ez segíti a térben való orientálódásunkat.

Mi ronthatja a láb érzékelését?

-a vastag és rugalmatlan talpú lábbeli

-a szűk lábbeli

-párnázott cipők (bizonyos esetekben hasznos lehet)

-a perifériás (test távoli) keringési- és idegrendszert érintő betegségek

-csak lapos, kemény felületen járás

Az itt felsoroltak ronthatják a lábon keresztüli érzékelést, de nem törvényszerű, hogy ez így fog történni, különbözőek vagyunk.

Hogyan ronthatják a fentiek a láb érzékelését?

-a kemény, rugalmatlan talpon keresztül nem érezzük a talajegyenetlenségeket és a láb mozgása is korlátozott

-a szűk cipő kisebbíti a talpunk felületét a lábujjak egymáshoz közelítésével, megváltoztathatja a csontok helyzetét és rugalmatlanabbá teszi a láb kötőszövetét, mely nyomást helyezhet az erekre, idegekre

-a párnázott cipő is távoltartja a talaj felől érkező ingereket, sőt kutatások bizonyítják, hogy ilyen cipőben még nagyobb erővel csapódik a láb a talajba ingerek után kutatva – ennek ellenére sokaknak hasznos például futáshoz vagy bizonyos állapotokban!

-a kemény, lapos felület minimalizálja a láb mozgásait, pláne ha a lábbelink is az előzőekben felsoroltakhoz hasonló

Amit nem használsz, azt elveszíted. Rendszerünk mindig optimalizálni próbál, ezért ha valamit feleslegesnek érez (mert nem használjuk), azt idővel leépíti.

Hogyan javítsd a lábad érzékelését?

Azt már tudjuk, hogy minél több információnk van arról, hol vagyunk a térben, annál hatékonyabban működünk.

Hogyan adj a talpadnak lehetőséget az érzékelésre?

  1. Szüntesd meg vagy csökkentsd azokat a tényezőket, amelyek rontják az érzékelést (pl. nem megfelelő lábbeli, erről hamarosan lesz szó).
  2. Stimuláld a talpad. Adj a talpadnak minden nap talajtextúrát! Járj rendszeresen egyenetlen, változatos (lehetőleg természetes) felületeken és lépj rendszeresen stimuláló felületekre. Ezeken gyakorlatokat is végezhetsz.

 

Nézzünk erre konkrét példákat:

  • Változatos, egyenetlen felületek a természetben és településeken:

-füves, kavicsos, földes, sziklás, homokos felületek, fagyökerek stb.

-macskakő, kavics, padkák, emelkedők, járda menti füves zónák

  • Stimuláló felületek otthonra, bárhová:

-a Naboso cég (kattints) szuper textúrázott termékei kifejezetten ezt a problémakört célozzák meg: matrac, zokni, talpbetét, labda stb. (Az egeszsegeslab kuponkóddal 10% kedvezményben részesülsz vásárláskor.)

-különböző kislabdák, hengerek talp alá

-kavicsok vagy műkavics szőnyegek, akkupresszúrás szőnyegek

-gyermekeknek kifejlesztett lépegető szőnyegek (pl. Muffik, Kőpakk)

-tüskés félgömbök

-kígyókötél

-csak a fantázia szab határt

Ezek többek között rendkívül fontosak a gyermekek számára is.

Hogyan ébreszd fel a talp érzékelését?

A legegyszerűbb mód erre a labdás görgetés, melynek a stimuláláson kívül több pozitív hatása is van.

Melyek ezek a hatások?

-a talp idegvégződéseinek stimulálása

-a talpi fascia (kötőszövet) és az egész hátsó kötőszöveti lánc lazítása

-a láb ízületeinek mobilizálása

-egyensúly gyakorlatnak sem rossz

Használhatsz bármilyen labdát a közepesen keménytől a kőkeményig, melyet a saját aktuális érzékenységednek megfelelően válassz ki. Nem kell kínozni magad, nem attól lesz eredményes, hogy nagyon fáj. Rendszeres használattal a talpad érzékenysége csökkenni fog.

Ajánlom a RAD labdákat (itt találod), melyet a videóban is látsz. (Vásárláskor használd a vandarad2017 kuponkódot és 10% kedvezményben részesülsz.) De természetesen más kemény kislabdával is kivitelezhető.

Tanulj többet a lábról a Fejleszd a lábad online tanfolyamon (kattints ide!) és élő workshopon (katt ide).

 

Miért kell felkészíteni a lábat a mezítlábas cipő viselésére?

Mindig nagy érdeklődéssel fogadjátok a barefoot/mezítlábas cipőkkel kapcsolatos írásaimat. Azonban a tevékenységem fő célkitűzése, hogy rávilágítsak, a láb betegségei (bütyök, kalapácsujj, merev nagylábujj, lúdtalp és társai) nem csupán esztétikai problémát jelentenek, jelentős hatással vannak testünk állapotára, működésére és életvitelünkre.

Pedig konzervatív terápiával megelőzhetőek és igen gyakran kezelhetőek vagy csökkenthetőek a már kialakult panaszok is. Erről jó sokan mit sem sejtenek.

A láb helyreállításának és a panaszok megelőzésének folyamatában természetesen és logikusan kiemelt szerepe van a megfelelő lábbeli kiválasztásának. Én már 5 éve csak mezítlábas lábbelit hordok. Sokakat biztatok is a váltásra, ám fontos tudni, hogy nem mindenkinek  előnyös a viselése (erről itt olvashatsz bővebben). Ha pedig hasznos valaki számára, akkor is fel kell rá készíteni a lábat és a testet.

Miért kell felkészíteni a lábat és a testet a mezítlábas cipő viselésére?

A mezítlábas cipő igen sok részletében különbözik a hagyományos cipőktől és emiatt a hirtelen váltás panaszokat okozhat vagy tovább ronthatja a jelenlegi problémát.

Ugyanis a hagyományos cipőben:
  • másképp járunk a cipő tulajdonságai miatt (cipősarok, rugalmatlan talp stb.)
  • a láb ízületeinek kevesebbet kell mozogniuk
  • a láb saját kisizmai elgyengülnek
  • a cipő sarokemelése és esetleges párnázottsága másféle talajérintésre készteti az embert
  • a cipősarok önmagában megváltoztatja a testtartást

Ezeken a területeken érdemes dolgozni aktívan és passzívan mielőtt mezítlábas cipőre váltunk. Ha nem tudsz vagy nem szeretnél mezítlábas lábbelit hordani, akkor is sokat profitálhatsz a lábad állapotának és funkciójának fejlesztéséből.

Erről szól a 4 hetes Fejleszd a lábad online tanfolyam illetve a workshop.

De ha mást nem is teszel, legalább az ingyenesen elérhető gyakorlatokkal mobilizáld, stabilizáld, erősítsd a lábad.

Itt találsz ehhez segítséget:

Egészséges láb természetes módszerekkel

Ébreszd fel a lábad (videó)

Lábboltozat erősítő gyakorlatok

Lábgyakorlatok (videóval)

További lábbal kapcsolatos anyagokat találsz a blogon, ha jobbra fent a keresőbe beírod a “láb” szót. Látogass el a YouTube csatornámra is, hisz ott is rendszeresen mutatok be lábgyakorlatokat, illetve az eddigieket a Lábgyakorlatok lejátszási listában találod.

 

 

 

Lábboltozat erősítő gyakorlatok

A lábboltozatokat létrehozó, “tartó” izmok aktiválása, erősítése mindenki számára hasznosak, különösképpen azok számára, akik hagyományos cipőkben járnak és kevés időt töltenek mezítláb.

A láb boltozatairól egy korábbi írásomban olvashatsz bővebben: Lábpanaszok: a lúdtalp. Ebben a bejegyzésben a gyakorlás kerül előtérbe. Két egyszerű a láb hosszanti boltozatára ható gyakorlatot mutatok be.

Lábboltozat erősítő gyakorlatok

A láb boltozataira több izom működése is hatással van. A következő két gyakorlat azt azokat az izmokat dolgoztatja meg, amelyek a leginkább képesek befolyásolni a hosszanti boltozat állapotát.

Az egyik ilyen izom a nagylábujj hosszú hajlító izma (erről már itt is volt szó), a másik pedig a nagylábujj távolítását végző izom.

A gyakorlatokat a bejegyzés végén a videón láthatod instrukciókkal. Azonban javaslom, hogy olvasd is végig itt a leírást az egyes feladatok előtt.

Hogy készülj a gyakorlásra?

A gyakorlatokat mezítláb végezd.

Szükséges eszközök: egy toll és egy kemény kislabda (én a RAD labdáját használom a videóban). De ha nincs ilyened, használhatsz egy nyújtófát vagy egy ásványvizes palackot is a bemelegítéshez.

Figyelem, ha keringési vagy érzékelési probléma van a lábadban (diabéteszes neuropátia, érszűkület stb.), a mezítlábas gyakorlás előtt győződj meg arról, hogy a talajon nincs semmi, ami megsérthetné a lábad bőrét.

Bemelegítés

Állva vagy ülve végezd a gyakorlatot. Tedd a kislabdát a talpad közepe alá és finoman engedd, nyomd rá a talpad. Tartsd meg a nyomást kb. 15-30 másodpercig. Ismételd a technikát az elülső harántboltozat alatt, azaz a lábujjak alapízületénél, majd a sarokcsontod előtt is. A nyomást a saját érzeteid szerint alkalmazd, olyan erőt használj, ami neked jólesik.

1. gyakorlat : a nagylábujj hosszú hajlító izmának aktiválása

Állj kis haránt terpeszben, az elől lévő lábaddal végezd a gyakorlatot. Emeld meg a lábujjaidat, távolítsd őket és a távolítást megtartva tedd le. Majd finoman a lábujjaid végét told a talajba anélkül, hogy behajlítanád a lábujjaidat. Itt a nyomás a teljes erőd kb. 25%, de maximum 40%-a legyen. Tartsd ki a nyomást 2-5 másodpercig. Közben lélegezz! Ismételd 5-10- szer. Végezd el a másik lábaddal is.

Ha azt látod, hogy a lábujjaid bekarmolnak (behajlanak az ízületek), nem jól végzed a gyakorlatot. Ekkor használj kisebb erőt és töreked a helyes gyakorlatvégzésre.

Figyelj a testtartásodra a gyakorlás közben. Tartsd a törzsed egyenesen (ne görnyedj össze), a medencéd maradjon függőleges (ne legyen túl homorú a derekad, de ne is gömbölyödjön).

Amikor már ráéreztél a gyakorlatra, hangold össze a légzéseddel: belégzéskor megemeled és nyitod a lábujjaidat, kilégzéskor a nyitott lábujjakat leteszed és belenyomod a talajba.

2. gyakorlat: a nagylábujj távolítása

Ugyan az előző gyakorlatban már aktiváltuk a nagylábujj távolítását végző izmot is, ám mivel ez több szempontból is nagyon lényeges mozgása a nagylábujjnak, különös fókuszt kap egy új feladatban.

A kiinduló helyzetünk ugyanaz: haránt terpesz. A tollat helyezd az elől lévő lábad belső széléhez úgy, hogy a talpad belső széléhez igazítod (ne a nagylábujjad széléhez).

A nagylábujjad tartsd lent a talajon és mozdítsd el a toll irányába. Bütyök (hallux valgus) esetén előfordulhat, hogy képtelen vagy megmozdítani a nagylábujjad a távolítás irányába. Ekkor segíts a kezeddel, és közben igyekezz az izmot aktívan is használni a passzív mozgatás során. Elképzelhető, hogy a mozgás csak pár nap rendszeres mozgatás után indul be.

Gyakorolj rendszeresen!

 

Szakirodalom:

Effect of Plantar Intrinsic Muscle Training on Medial Longitudinal Arch Morphology and Dynamic Function