Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy a mozgásszervi rendelőkben megforduló páciensek 80%-a nyaki ill. lumbális (derék) gerincproblémával érkezik. A szakember számára nem kérdés az ok, és ma már a páciensek is általában úgy érkeznek, hogy ‘igen, tudom, az ülőmunka’. Nos, ez igaz is, ám azt gondolom, nem csak az ülőmunka a ludas, bár tény, hogy hatalmas szerepe van a nyaki és a derékfájdalmak kialakulásában is.
Ha éppen ezt a cikket olvasod, valószínűleg te is érintett vagy a témában, és szeretnél megoldást találni rá. Ha jól gondolom, nem átmeneti, hanem tartós megoldást. Ugye milyen jó lenne megszabadulni a nyaki fájdalmaktól örökre?
Megszabadulhatok a nyaki fájdalomtól?
A gyógyulás első lépése az akarás, a páciensnek mindent meg kell tenni a gyógyulásért, a terapeuta csak segítő ebben a folyamatban.
A fájdalom összetett dolog. Ha meg akarjuk szüntetni, az összes komponensét fel kell kutatnunk és gyógyítanunk. Gondolok itt az életmódbéli dolgokra, a testtartásra, a szokásokra, a mozgáshiányra és a lelki dolgokra egyaránt.
Tudtad ezt a nyakadról?
A nyak a teljes gerinc legnagyobb mozgásszabadsággal rendelkező része, az ő feladata a fej súlyának megtartása (ami kb. 5-6 kg). Hét csigolyából áll (mint a zsiráfé!), melyek optimálisan egy harmonikus, előremutató ívet formálnak. Ez a nyaki lordózis (és van lumbális lordózis, ez a derék homorulata). Ha minden természetes biomechanikai helyzetében van, akkor biztos nincs nyaki fájdalom, ugyanis ilyenkor az ízületi felszínek terhelődése, az izomtónusok, és az összes szövet állapota, anyagcserélye optimális.
Nyaki gerinc röntgen felvétel
A nyaki fájdalom kialakulása
A nyaki problémák általában fokozatos túlterhelés miatt alakulnak ki (kivéve a baleset). A kis intenzitású, de gyakran ismétlődő terhelés nagy igénybevételt jelent a szövetek számára. A kötőszöveteknek nincs idejük a ‘pihenésre’, az irritáció hatására gyulladás alakul ki, amely fájdalommal, mozgásbeszűküléssel, izommerevséggel jár (lásd: ábra).
Tipikus kiváltó oka a gyakori rossz fejtartás. Leginkább a nyak-vállövet igénybevevő foglalkozások (számítógépen dolgozók, fodrász stb.), a stressz, szorongás hatására befeszült izmaink miatt jön létre.
De gondoljunk bele hányszor nyomkodjuk a telefonunkat lehajtott fejjel, hányszor olvasunk szintén lógó fejjel? A gyerekeink pedig telefont nyomkodva nőnek fel…
Nyaki fájdalom kialakulása
De most térjünk vissza: tehát az izomegyensúly megbomlik. A tartós izomfeszülések elmozdítják a csigolyákat egymáshoz képest, ezáltal a harmonikus nyaki lordózis megváltozik (fokozódhat, csökkenhet, diszharmónikussá válhat). A folyamatot logikusan továbbgondolva eljuthatunk egészen a nyaki gerincsérvig, hiszen a porckorongra és a kisízületekre jutó terhelés megváltozik, egyes területeken extrém mértékben is fokozódhat.
A legtöbb nyaki gerinprobléma tehát kötőszöveti eredetű, ami a test biomechanikájának megváltozásából indul. A kezdeti fázisban még visszafordítható, a kialakult gerincsérv azonban ‘már csak’ tünetmentessé tehető, ami persze nem elhanyagolható eredmény! Kezeléséről olvass ITT.
A kezdeti tünetek izomfájdalmak, megjelenésük lehet:
- lapocka körüli,
- tarkótáji feszülés, fájdalom,
- éjszakai nyak-elalvások (gyakori nyaki gerincsérv előjel),
- a nyaki mozgások nehézségei.
Ha a folyamatba nem avatkozunk bele az elváltozás ezen fázisában, a fokozódó porckorongra ható nyomás sérvhez vezethet. Ekkor már az idegi tünetek is megjelennek: a karban jelentkező zsibbadás, fájdalom és az izomgyengeség, akár izombénulás.
Hogyan okoz nyaki panaszt a rossz fejtartás?
Ha a fej súlya a fent említett optimális helyzetben helyezkedik el, az izmoknak alig kell erőt kifejteni a megtartásához, és a fej mozgásaihoz is csak az épp szükséges erőt használják. Nincsenek állandó feszülésben, csak normális tónusban. Ha a fej előre lóg, a nyaki és a felső háti izmokra jóval nagyobb teher hárul, túlfeszülnek, elmerevednek. Ezáltal a nyaki mozgások nehézkessé, korlátozottá és fájdalmassá válnak. A kötőszövetek keringése, anyagcseréje is romlik. Mivel a nyakon sok fontos képlet is található (erek, idegek, pajzsmirigy…), hatással lesz az agy vérellátására és a fejen található szervek (szem, fül..) működésére is. Társulhat hozzá fejfájás, szédülés.
Az ülőhelyzetek hatása a gerincre
Mitől lesz púp a nyakon?
A nyaki csigolyák az izomegyensúly felbomlása miatt új helyzetbe kerülnek, a harmonikus ív megváltozik. Következményként nyaki púp (banyapúpnak is nevezik) alakulhat ki a nyaki és a háti gerinc találkozásánál. Ez az állapot krónikus nyaki fájdalmak eredője lehet. A nyaki mozgások beszűkülnek, a lágyrészek (izom, izompólya, erek, idegek) pedig állandó feszülésben lesznek. A nyaki púp esztétikai és egészségügyi probléma.
Hogyan előzd meg a nyaki panaszokat?
A megelőzés mindig egyszerűbb feladat, mint a kialakult betegség kezelése. Az első jelek megjelenésekor nem szabad elbagatellizálnod a fájdalmat, feszülést. Ekkor ‘nyakoncsípve’ a problémát nagy eséllyel megelőzheted a komolyabb bajt.
A legcélravezetőbb, ha gyógytornász vagy más szakember segítségét veszed igénybe. Gyógytornászként elsősorban az optimális testtartás kialakításában segítünk. Ugyanis a testtartás korrekció alapvető a gerinc problémáinak kezelésénél.
Továbbá mozdulatokat, technikákat tanítunk a nyaki izmok feszültségének oldására és az izomegyensúly helyreállítására. Ha szükséges, manuális technikák alkalmazásával lazítjuk az izompólyát (fasciát), optimalizáljuk az izomtónust, kezeljük a Trigger pontokat.
A már kialalkult nyaki fájdalom hogyan kezelhető?
Akut és erős fájdalomnál először a tünetek csökkentése a cél, azaz a kímélet, nyugalom, gyulladáscsökkentés és a fájdalomcsillapítás. Szóba jöhet gyógyszeres terápia, kinesio tape felhelyezése. Azonban ezek a terápiák a tüneteket enyhítik, a tartós gyógyuláshoz a kiváltó okokat kell felkutatni és helyreállítani. Ehhez mindenképp szakember segítségét javaslom.
A kezelés hasonló a fent említett folyamathoz:
Az oki terápia a biomechanikai egyensúly helyreállítása testtartás korrekcióval, gyógytornával, lágyrészmanuálterápiával, mely nem csak a nyaki gerincszakaszt veszi figyelembe, hanem az egész testre kiterjed. Hosszútávon fontos a rendszeres és változatos mozgás, az izmok karbantartása, és az optimális testtartás, munkakörnyezet kialakítása, hogy a problémák kiújulását megelőzzük.
A hosszútávú pozitív eredményhez, mind a gyógyulás, mind a megelőzés érdekében, a páciens részéről életmódbeli változás szükséges.